Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ellenzéki tárgyalás

hvg.hu Itthon

Bajnai háta mögött robbantott az Együtt-stáb

Az MSZP és az Együtt közötti tárgyalások utolsó fejezetét megnyitó szivárogtatás-ügy hozzájárulhatott az egyeztetések gyors befejezéséhez. A hvg.hu az érintettektől úgy tudja: Bajnai Gordon stábja a volt miniszterelnök megkerülésével döntött a közös kormányfő-jelöltre vonatkozó utolsó javaslatuk kiszivárogtatásáról, hogy ezzel bírja ambícióik feladására a Mesterházyt és Bajnait.

Kovács Áron - M. László Ferenc Itthon

Végig rosszhiszeműen tárgyalt egymással Bajnai és az MSZP

Egyik fél sem bízott a tárgyalások sikerében, ezért már jó ideje készültek a kiugrásra. Míg a szocialisták Mesterházy miniszterelnök-jelöltségét erőltették, az Együtt 2014 képtelen volt a tárgyalások során kellő számú, alkalmas képviselőjelöltet felmutatni. A hvg.hu utánajárt, miért akadtak meg az ellenzéki egyeztetések, ki hogyan taktikázott a tárgyalóasztalnál.

hvg.hu Itthon

Kuncze kispadra kerül, a Nők Lázadása egyelőre kimarad a tárgyalásból

Sorra jelentkeznek be az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozatra a különféle - mérhető támogatottsággal egyelőre nem rendelkező - pártok és szervezetek. Nemcsak az SZDSZ volt elnöke, Kuncze Gábor jelezte csatlakozási tárgyalását, hanem a Munkáspárt és Nők Lázadása is asztalhoz ülne. A szocialisták nem akarnak szelektálni közöttük, kizárni pedig senkit nem fognak, de feltételeket szabtak.

hvg.hu Itthon

Zűrzavart okozott Bajnaiék mozgalmában az ellenzéki átrendeződés

Zűrzavart okozott az Együtt 2014-ben az LMP-től kapott kosár és az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozat. Bár Bajnai kedden időszerűtlen "koalíciós" egyeztetésnek nevezte a tárgyalásokat, ezzel indokolva az Együtt 2014 távolmaradását a további szakpolitikai egyeztetésekről, a mozgalom tárgyalója mégis megjelent az egy nappal később tartott közjogi beszélgetésen. Szintén feszültségeket keltett a mozgalomban az MSZP által meghívott személyek listája, miközben az Együtt is volt minisztert delegált. Bajnaiék lépéshátrányba kerültek az ellenzéki összefogást szorgalmazó MSZP-vel szemben, ezért az Együtt a párttá alakulással próbálja behozni lemaradását.

MTI Itthon

MSZP: január 2-án ellenzéki tárgyalások kezdődnek

Január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témaköréről - közölte az egyeztetéseket kezdeményező MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön.

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

A címlapról ajánljuk